Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szekszárd, Borvidék félmaraton – 2010.05.02. (2)

2013.02.03

Lejegyezte: Gyuri, Dunaújváros, 2010.05.30. 

 

Nagyon vegyes érzelmekkel szakítottam át a képzeletbeli célszalagot. Büszke voltam magamra, hogy két órán belül beértem. Ez egy félmaratonon nem feltétlenül dicsőség, de a már megénekelt 567méter szintemelkedés mégiscsak ötszázhatvanhét méter. Három durva emelkedő volt, ahol a hozzám hasonló felkészültséggel bíró egyéneknek nem volt érdemes futni. Sokkal hasznosabb volt az ütemes hosszúlépés (!). Nagyon örültem hogy az 567 méter, ami lefelé is ötszázhatvanhét méter, a pálya egyenetlensége és a "most bepótolom a gyaloglásnál elvesztett perceket" ellenére sem okozott sérülést. Sajnos voltak kevésbé szerencsések, akik az első lejtőnél bicegősre vették, nekik biztos sokat segített a fröccs!

Nagyon jó volt a szlogen, hogy frissítő gyanánt meg lehet kóstolni a helyi nedűt. Ez odáig fajult, hogy voltak lelkes és vendégszerető helyiek, akik futás közben nem átallottak beinvitálni és borral kínálni bennünket a szőlőhegy kellős közepén. Remélem minden futótársam udvariasan és kellő határozottsággal utasította vissza a nem várt kedvességet. Sajnos először én is a szlogent jegyeztem meg, buzgó hazafiassággal beneveztem, majd utána láttam a részletes útvonalat: 7km bemelegítés sík terepen, aztán hullámvasút.

Az illúzió egyébként hamar szertefoszlott: Monspart Sarolta a rajt előtt néhány perccel mindenkinek a lelkére kötötte, hogy aki eddig edzésen nem gyakorolta a borral történő frissítést az ne most kezdje el, mert csúnya meglepetések érhetik! (A meglepetésekről talán Attila tudna mesélni a Helsinki maraton - kovászos uborka apropóján, ha majd egyszer ihletet kap.) Saci néni az 5 km-es frissítőnél is buzgón tapsolt és lelkesítette a futókat sőt, egy előttem kedélyesen kocogó párosra izomból rá is kiabált: „nem beszél mert elfárad”!

A célban kaptunk egy üveg bort meg egy palack vizet. Először én is meg voltam lepve, hogy pont akkor amikor én is megkóstolnám nincs kis műanyag pohárba töltött életerő. Aztán rájöttem milyen mázli ez nekem, mert így haza tudok vezetni... Nem sok célba érkezőt láttam a dugóval birkózni, a víz egyszerűbb és talán fontosabb is volt az adott pillanatban.

 

 

Valahogy jellemezni kellene ezt a félmaratont, de így több hét távlatából is sokféle dolog jut eszembe. Írom ahogy jön, hátha valakinek hasznára lesz:

1. Szerintem is teljesítménytúrának indult, csak a szervezők érezték hogy az mostanság nem menő, így futásnak hirdették.

2. Valami nagyon egyedit akartak, és sikerült!

3. Volt némi amatőr bája az egésznek, de ezt inkább pozitívan értem.

4. Szerintem nem sok olyan futás van közel s távol, ahol szinte végig családi házas környezetben, illetve a természetben lehet futni. Ez mindenképpen tetszett.

5. Lenyűgöző volt a helybéliek természetessége. Ahogy megszólítottak, ahogy szurkoltak. Nyugdíjasok üldögéltek a buszmegállóban és tapsoltak. Volt aki a műanyag széket kirakta a kapu elé és onnan szurkolt. Gyerekek várták a pacsit az út szélén. Sehol egy rossz szó, mindenhol a biztatás. Látszott hogy nem fásultak bele az útlezárásokba, a megarendezvényekbe, a dugókba ...

6. Nemcsak felfelé, de lefelé is nagyon meredek részek voltak, olykor egyenetlen úttal ami nagyon balesetveszélyes. Azt hiszem a jövőt illetően részemről ez a kulcs. Ha némileg módosul a pálya és kicsit tompulnak legalább a lejtők akkor jövőre is ott leszek és ajánlom mindenkinek. Ha másért nem mert egyedi az élmény!

 

Lapzárta után érkezett: "Kiegészíteném a tavaszi élménybeszámolót: karácsonykor felbontottam a befutónál kapott vörösbort. Felejtsétek el a kaptatókat, a veszélyes lejtőket, jövőre veletek ugyanott!"

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.